1#

A középiskolai évkezdés eléggé nagy esemény egy kilencedikesnek. Legalább is nekem az. Frissen festett hajjal, vadonatúj kontaktlencsékkel, és - az át graffitizett éjszaka miatt - karikás szemekkel ültem be a kocsiba, hogy aztán Agatha nagynéném elfuvarozzon az évkezdő táborba. Kicsit ledöbbentem, amikor megtudtam, hogy nem egy szimpla gólyatáborral kezdik az évet, hanem egy olyan eseménnyel, ahol az egész iskola ott lesz végig.
Egy kis faluban nőttem fel, oda is jártam óvodába, és általános iskolába is, így azzal a kevéske osztálytársammal összesen tizenegy évig voltam összezárva. Furcsa lesz beleszokni egy nagy létszámú intézmény mindennapjaiba. Hiába szökök ki már lassan másfél éve minden éjjel az utcára, nem szoktam hozzá a tömeghez.
Egész út alatt egy szót se tudtam kinyögni. Nem kellett olyan messzire menni, az iskolám öt percre volt autóval, de ez a kevéske idő is örökké valóságnak tűnt. Türelmetlenül doboltam az ablaküvegen egy rock szám dallamát, aminek pont a végénél állt meg a kocsi motorja. A levegőt szaporábban véve szinte kirobbantam a kocsiból. A nagynéném csak nevetve segített kipakolni a bőröndöt, egy nagyobb kézi táskát, és a hátizsákomat, majd egy búcsúpuszi után otthagyott. Reményekkel telve indultam meg a bejárat felé, hogy aztán neki vágjak az előttem levő egy hétnek, amit az közeli erdőben fogunk tölteni táborozással.
Azonban a nagy mosoly gyorsan lelohadt az arcomról, mikor az iskola üveg ajtaja rám csapódott, így hátra esettem, és legurultam azon a pár lépcső fokon. Hunyorogva néztem fel a jövevényre, aki felborított. Egy alacsony, szöszke lány állt meg felettem, fodros, gothic lolita ruhában. Nem tűnt többnek tizenkét évesnél, és csak egyetlen egy tetoválás volt a kulcscsontján, az is egy név. Lysander.
 - Nem látsz a szemedtől? - kérdezte a kislány hisztisen, majd a választ meg sem várva elviharzott, miközben erősen morgott valamin. Nem igen tudtam hova tenni ezt az egészet, csak bámultam utána, miközben próbáltam kitalálni, hogy hány éves is lehet, mikor valaki hirtelen kitakarta előlem a napot. Hunyorogva felnézetem, de nem láttam sokat az illetőből.
 - Bocsánat Nina miatt - szólt a fiú, és kezet nyújtott, hogy felsegítsen, amit örömmel el is fogadtam - Néha eléggé be tud kattanni, de ha minden igaz, jó darabig nem jön vissza. - mosolyodott el. Szép arca volt, oldalt felnyírt ezüst hajjal. Fehér inget viselt, aminek a legfelső pár gombja nem volt begombolva, így sejtetni engedte a mellkasára tetovált órát, és teljes mértékben láthatóvá tette a nyakán a rózsát. Ehhez fekete farmert vett fel, az oldalán lánccal, és bakancsot.
 - Meg esik az ilyen. - legyintettem - Ria vagyok, gólya. - mutatkoztam be. Nem tudtam, hogy kezet nyújtsak e, vagy se, de inkább hagytam a fenébe, elég kínos szituációt át éltem már ezzel kapcsolatban.
 - Lysander, szintén gólya - mosolyodott el a fiú. A név hallatán ledöbbentem, majd arra fele nézetem, amerre az a bizonyos 'Nina' eltűnt, aztán újra a fiúra.
 - Annak a lánynak is ez volt tetoválva a kulcscsontjára... - közöltem még mindig a tekintetem kapkodva.
 - Igen tudom... - sóhajtott fel Lysander kínosan mosolyogva - Belém van esve már egy ideje. Ugyanabba az általánosba jártam mint amibe most ő...
 - Na neee, lehet max tizenkét éves... - összehúzott szemöldökkel nézetem fel rám.
 - Ne érts félre! - tette hozzá gyorsan - Én természetesen nem tekintek rá úgy. Próbáltam lebeszélni a tetoválásról is, de hajthatatlan volt.
Szívesen folytattam még volna a beszélgetést, de ekkor oda lépett hozzánk egy vörös hajú fiú. Nem értettem, hogy mi ütött ezekbe, de a meleg ellenére ezen a fiún is hosszú ujjú ing volt, csak fekete. A nyakára körben ciril betűkkel volt fel írva valami - gondolom káromkodás, vagy valami hasonló - de a többi tetkóját nem láttam. Rajta is ugyan olyan láncos farmer és bakancs volt, csak az övé szaggatott volt. A haja elülső tincseit hátra fogta.
 - Lysander? - nézett kérdőn az ezüst hajúra, engem még köszönésre se méltatva. - Elzavartad már a pöttöm csajod, és mehetünk?
 - Elment ő magától - sóhajtott fel válaszul - De fellökte Riát, és most neki segítek összeszedni a cuccait. - bökött felém. A vörös végre rám emelte a tekintetét. A szürke szempár végig mért engem is, és a cuccaimat is.
 - Meg van a Hercegnő nélküled is. - jelentette ki. A 'Hercegnőre' összerezzentem, de szerencsére nem vették észre. - Nem szóródtak szét a cuccai, csak a táskáit kell felvennie, és kész van - vont vállat. Egész kellemes, mély hangja volt. Ha nem épp ellenem beszélt volna, talán még tetszett is volna.
 - Castiel, eltalálsz nélkülem is, nem? Ő amúgy is az osztálytársunk, és az illem elvárja, hogy segítsünk. Ha te nem akarsz, akkor ne, de én segítek. - úgy nézett ki, ezzel pontot tett az ügy végére, majd felvette a bőröndömet. 'Castiel' tanácstalanul ácsorgott pár pillanatig, majd morogva lehajolt a kézitáskámért. Ahogy emelte fel, megzörrentek a festékszórós flakonok. Évkezdő tábor ide, vagy oda, nem fogok kihagyni egy éjszakát se. A vörös kérdő teintettel méregette a táskát, majd vállat vont. Én addig felkaptam a hátizsákomat, és mosolyogva néztem rájuk. Lehet, hogy egy kicsit önelégült volt az arckifejezésem, mert a fiú csak felmorrant, és egy grimasszal megindult befelé, mi meg utána indultunk. Az iskola épülete nagy volt, habár csak egy folyosón mentünk keresztül, de már az is hatalmasnak hatott a csöppnyi falusi általános iskolám után. Tetszett, hogy a szekrények neon, és sötétebb színekben pompáznak, és rengeteg matrica díszíti őket. Az előttünk durrogó vörös elég gyorsan ment, így nem volt annyira időm szájtátva mindent megcsodálni, mint ahogy eredetiekben terveztem. Nem sokára kiértünk az udvarra, ahol átlehetett menni a sportcsarnokba, és egy virágos kertbe, vagy mi a szöszt volt az. Az ott parkoló buszok nagy részére már felültek a diákok, a tanárok meg nagyban a névsort olvastak, ellenőrizve, hogy mindenki itt van, akinek itt kell lennie.
 - Az a mi buszunk. - intett az ezüst hajú teljesen feleslegesen egy elénk zöld busz felé, ugyan is Castiel már ledobta a többi csomaghoz a táskámat, és feltrappolt. Mi is leraktuk a bőröndöt, a hátizsák viszont nálam maradt, hisz abban volt az enni valóm, a fejhallgatóm, és minden más hasznosnak vélt, de amúgy meg felesleges ketyerém. A kézitáskát kissé félve, de ott hagytam. Felszálltunk mi is a buszra, ahol az ajtó felőli legelső ülésen az osztály főnökünk, Mr. Faraize, foglalt helyet és kipipálta, hogy én is megérkeztem. Körbe néztem a buszon, hogy hova tudnék leülni, amikor Lysander hátulról a fülembe súgott.
 - Hátul a négyesben csak mi ülünk Casttal. Ha szeretnél, oda ülhetsz hozzánk. A morgásával meg ne törődj, ő már csak ilyen. Majd lenyugszik. - mosolygott.
 - Rendben! - viszonoztam a mosolyt hálásan. Örültem, hogy van társaságom. Az egy dolog, hogy hamar szót értek a legtöbb emberrel, de nem számítottam arra, hogy ilyen hamar összehaverkodok valakivel. Hátra sétáltunk, ahol a vörös puffogva vette tudomásul, hogy én is oda ülök. Nem tudom, mi baja lehet velem. Még egy tíz percbe beletelt, mire elindulhattunk. Lysanderrel egész jól elbeszélgettük az időt, sokat nevettünk. Kiderült, hogy ő is egy kis faluból származik, de egy ideje már itt él a húszon éves bátyjával, akinek a párja szintén az osztályunkba jár. Mikor megkérdeztem, hogy melyik lány az, csak nevetve legyintett, mondván, hogy "Rosalya nem szereti az ilyen táborozós dolgokat." Egy szóval lógott. Hamar eltelt a húsz perces út, így kicsit kelletlenül, de leszálltam a buszról. Ez a srác nagyon jó társaságnak bizonyult, ellentétben a folyton morgó haverjával, aki miután beleunt a dünnyögésbe inkább zenét hallgatott, de olyan hangosan, hogy még én is hallottam, pedig én a másik oldalt az ablak mellett ültem.
 - Melyik sátorba osztottak be? - kérdezte az újdonsült barátom miközben a táskáinkat kerestük elő a kupacból.
 - Hát... - próbáltam sikertelenül felidézni, hogy mi volt az e-mailben írva, így ránéztem a tenyeremre, ahová alkoholos filccel írtam fel a számot. Kicsit leizzadtam, de azért még kivehető volt. - A 'C17'-es sátor az. A tiéd melyik? - kérdeztem, reménykedve, hogy valamelyik mellettem lévőt kapta meg.
 - Mi Castiellel a 'C4'-est kaptuk. Ragaszkodott hozzá, hogy ez legyen, és direkt reklamált az osztályfőnöknek. Valami robbanószernek is ez a neve azt hiszem. - vont vállat. - De nem baj, nem leszünk annyira messze - mosolygott rám biztatóan.
 - De! Szerencsére pont elég messze leszünk! - szólt közbe morogva az emlegetett személy, aki felkapta a cuccait, és már e is tűnt az alvó helye irányába. A szememet forgatva búcsút intettem Lysandernek, és megkerestem az enyémet. Már kíváncsi voltam, hogy kit osztottak be mellém.
Oda érve láttam, hogy a társam már berendezkedett, én se terveztem másképp tenni, így bemásztam a táskáimmal karöltve. Egy barna bőrű, fekete, rövid hajú lányt találtam bent, aki nagyban pakolta ki a cuccait. Semmiféle felező vonal nem volt, de ügyelt arra, hogy csak a sátor egyik felét foglalja el, amin muszáj volt elmosolyodnom.
 - Szia - köszöntem neki, és beljebb löktem a bőröndömet, majd levettem a magas szárú, kockás tornacipőmet, hogy aztán kényelmesen bemászhassak. - Drackiria vagyok, de csak Ria, vagy esetleg Dracki, de azt nem igazán használom.
 - Helló - köszönt vissza barátságosan mosolyogva - Én Kimberly, de inkább csak Kim. - végignézett rajtam, majd még jobban elvigyorodott. - Örülök, hogy téged kaptalak, és nem az egyik kényeskedő plázapicsát, már bocsánat a kifejezésért. A buszon az egyik mellett ültem, de kész katasztrófák!
Csak legyintettem. - Nekem is szimpatikus vagy. - vigyorogtam vissza, mire mindketten felnevettünk. Egy dupla nyelvpiercing csillant meg a szájában. Nem volt valami világos a sátorban, így nem tudtam rendesen kivenni a tetkóit, de amint láttam, az arcán is volt, és nem csak egy szolid kis cicabajusz, mint nekem.
Kipakoltam én is a cuccaimat; kiterítettem az élénk rózsaszín hálózsákomat, és előszedtem hozzá az görögdinnye mintás kispárnámat. A fekete plüsscicám sem maradhatott el, de őt inkább gyorsan elrejtettem a hálózsákban, nehogy valaki meglássa, hogy még mindig plüssel alszok. Közben persze beszélgettünk Kimmel. Egyenlőre csak olyan alaptémákat vesézgettünk, mint hogy ki honnan jött, mikor lett meg az első tetkója, volt e már autó balesete, vagy látott e már rendőr/mentő/tűzoltó autót belülről. Csak ilyen szokásos dolgok. A fekete lány épp egy vicces történetet mesélt a régi osztályáról, nagy beleéléssel, amin már úgy nevettem, hogy a könnyem is kicsordult (főleg amilyen fejeket vágott közben, és ahogy gesztikulált), amikor hallottuk, hogy gyülekezőt kiabáltak. Így kimászva a sátorból követtük a diák sereget.
Egy kisebb fa pavilonhoz értünk, ami alatt egy idősebb nő állt.A meleg ellenére nyakik be volt bugyolálva a rózsaszín kosztümjébe, - gondolom fiatal korában magára varrathatott pár hülyeséget, de nincs szíve leszedetni - az őszülő haját egy kontyba fogta a feje tetején, de nagyon többet nem is láttam belőle, ugyan is elég alacsony termetemmel elvesztem a tömegben. Mondott egy kisebb beszédet, amivel "ünnepélyesen megnyitotta az évet", majd ismertette a programot, habár e-mailbe is megkaptuk, meg elméletileg kinyomtatott formában is megfogjuk. Azt is mondta, hogy felszerelnek egy gongot, amit ha egyszer ütnek meg, akkor gyülekező van, ha kétszer, akkor kaja. aztán azt is megtudhattuk, hogy mi kilencedikesek hol vehetjük át a hivatalos iskolai melegítőt, illetve akinek másikra van szüksége, az hol tudja beszerezni, és majd ebben kell a nap folyamán megjelennünk.
Miután szabadon lettünk eresztve, én mondtam Kimnek, hogy megkeresem Lysandert, és vele megyek majd a melegítőkért. Kicsit bűntudatom volt, amiért csak úgy otthagyom, de mondta, hogy ő is megakarja keresni az egyik osztálytársunkat, akivel még a suli épületénél haverkodott össze. Így már nyugodt szívvel búcsút intettem neki, és elindultam megkeresni az ezüsthajú barátomat, és azt a vörös rókát. Nem volt nehéz dolgom, a tömeg legszélén álltak, egy fának neki támaszkodva.
 - Szia - intett nekem mosolyogva Lysander. A másik csak morgott valamit, de nem igen foglalkoztam vele.
 - Sziasztok. - köszöntem én is, kicsit hangosabban, mutatván, hogy én nem vagyok bunkó paraszt. - Jöttök átvenni a melegítőket? - kérdeztem mosolyogva.
 - Átvethetnéd te magadat a hídkorlátja felett! - jegyezte meg gorombán Castiel. Lysander csak vett egy mély levegőt, és inkább megpróbált el tessékelni, természetesen sikertelenül.
 - Ez akkora poén volt, hogy csodálom, miért nem jósolták azt, hogy ma szakadni fog az eső! - vágtam vissza szikrázó szemekkel. Látszott a fiún, hogy már készül visszaszólni, de az ezüsthajú közbelépett.
 - Menjünk, és vegyük át a melegítőket, oké? - sütött róla, hogy kezd elege lenni. Valószínűleg a még én vidáman csacsogtam Kimmel, ők nem annyira jókedvűen társaloghattak. Csendben sétáltunk oda az egyik kisteherautóhoz, ahol egy hosszú, barna hajú férfi állt, és osztotta ki a melegítőket. Már nem volt ott senki, és a ruhadarabok száma is eléggé megcsappant. Hát, ilyen, ha késve érkezünk. A férfit amúgy Dimitrynek hívták, és ő volt az iskolatitkár.
 - Üdvözlöm önöket! - köszönt kedvesen mosolyogva, majd felém fordult - Mi a pólómérete a hölgynek?
 - M-es pólót szeretnék, ha lehet lilában. - válaszoltam. Muszáj volt kislányosan felkuncognom. Rettentő aranyos volt az udvarias beszédstílusa, és nem is nézett ki olyan rosszul, habár főként idézetek borították a bőrét. Castiel csak felhorkantott, mire egy mérges pillantást küldtem felé.
Végül megkaptam a lila pólómat. Igaz, egyel nagyobb volt, mint kellett volna, de én jobban szeretek bőbb ruhákban sportolni. Hozzá járt még ugye a melegítő nadrág, és pulcsi, amiket sikerült feketében megszerezni nagy örömömre. És természetesen mindegyiken ott virított az iskola logója, ami egy Szíven átszúrt villám volt. Nagyon tetszett a megrajzolása, így azt csodáltam a még a fiúk is beszerezték a ruhát. A vöröskének az arca színe eléggé passzolt a hajához, Lysander meg próbálta visszatartani a röhögést. De amikor rákérdeztem, hogy mi történt, csak a száját összeszorítva rázta a fejét. Hát, majd ha kicsit lecsillapodnak újból megpróbálkozok.
Visszamentem a sátorhoz átöltözni. Kim már bent volt, egy rövid, lila hajú lánnyal beszélgettek. Mindketten átöltöztek már; a fekete barátnőmön türkizkék póló virított fehér pulcsival, és nadrággal, még az ismeretlen, kicsit félnék tekintetű lányon szürke póló fekete melegítővel. A lányról aztán megtudtam, hogy Violettenek hívják, de Violának szokták becézni. Kiderült, hogy épp Dimitryről beszélgettek, így örömmel csatlakoztam én is hozzájuk. Az iskolában szinte minden lány oda van érte, és kering egy történet egy lányról, aki érettségi után randira hívta a húszas éveiben járó férfit. A sztori végét sajnos nem tudtam meg, mert megszólalt a gong. Így aztán mehettünk egy újabb gyülekezőre. A 'C4'-es sátor előtt mentünk el, amikor kimászott Lysander, és a röhögéstől kicsordult könnyeit törölgette. Mondtam Kiméknek, hogy menjenek nyugodtan tovább, én megvárom a fiúkat.
 - Na, kérlek! - könyörögtem - Mond már el, mi ilyen vicces! - de szerencsétlen már fuldokolt, és egy szót nem tudott kinyögni. Már nem is engem nézett, így hátra fordultam. na, akkor robbant ki belőlem is a nevetés. Castiel olyan röhejesen festett a bugyirózsaszín pólójában, hogy azt leírni nem lehet.
 - Na, már csak te hiányoztál Herceglány! - forgatta dühösen a szemeit. - Hagyd már abba a röhögést, vagy orrba verlek!
 - Jaj... fog... fogd már... be... te... te vattacukorral becsavart ró... róka! - a röhögéstől alig bírtam nem hogy beszélni, hanem levegőt venni se. Beletelt egy kis időbe, mire Lysanderrel lenyugodtunk. Még szerencse, hogy közben elindultunk, különben elkéstünk volna.
Osztályok szerint csoportokban ültek körbe a füvön, így mi is oda mentünk a mi osztályunkhoz. Mivel így teljes lett a létszám, el is kezdődhetett a bemutatkozás.
Castielel kezdtük, aki már felhúzta a cipzárt a sötétszürke felsőjén, így eltakarva a pólót (amiből elméletileg majd kap másikat). Elmesélte magáról hogy gitározik, és van egy szárnyát bontogató rockbandájuk Lysanderrel.
Utána jött a drága ezüsthajú barátom. Ő énekelt, és verseket/dalokat írt, és szereti a nyulakat.
Én következtem. Meséltem arról, hogy dobolok, meg néha énekelgetek, és hogy az életem a rajzolás.
Aztán megismerhettük azt a három plusz egy plázapicsát, akikről Kim mesélt. Ambert, Lisát, Carlát és Charlotteot. Az utóbbi volt egyedül valamennyire szimpatikus, ő mesélt arról, hogy focizik, és diák munkás egy könyvtárban, még a barátnői csak a sminkről, és a ruhákról tudtak beszélni.
Armin és Alexy első látásra egyáltalán nem hasonlítottak egymásra, pedig állítólag ikrek voltak. De ahogy jobban megnézte őket az ember, a piercingek és a tetoválások alatt ugyan olyan volt az arcuk. Nekem egész szimpatikusnak tűntek.
Utánuk jött Kim és Viola. Kiderült, hogy a lila lány is rajzol, habár ő a tájképekre esküszik.
Iris kedves és naiv lánynak tűnt, aki szeret sétálni, és főzni.
Kentin katonai iskolából érkezett hozzánk, ami egy kicsit meglátszott rajta, de az osztályban elég jó kondiban lévő fiúk közül nem tűnt ki.
Aztán jött Nathaniel, aki Amber iker testvére volt, habár a hajuk színén kívül egyáltalán nem hasonlítottak.
Melody aranyos, és visszafogott lánynak tűnt, kevéske tetoválással.
Úgy összességében senki nem mesélt túl sokat magáról, de ez nem is volt gond. Majd megismerjük egymást ezalatt az egy hét alatt. Az osztályfőnökünk kedves embernek bizonyult, felajánlotta, hogy az ebédig hátralevő időben játszhatnánk valamit, de az osztály döntő többsége lehurrogta, így mehettünk szabad foglalkozni. A vörös gyorsan eltűnt, gondolom rohant átvenni a pólóját, mielőtt még valaki pofán röhögi. Kihasználva a távollétét, leültünk kettesben beszélgetni Lysanderrel pár nagyobb farönkre.
 - Mi baja van velem? - kérdeztem a sátrak felé biccentve, ahol nagy valószínűséggel a róka tartózkodott.
 - Bonyolult. - legyintett - Eleinte mindenkivel ilyen. Nehéz természete van, de meg lehet szokni...
 - És ő nem próbál meg másokhoz alkalmazkodni? - vágtam közbe - Elég önző dolog ez a részéről.
Válaszul csak sóhajtást kaptam, hogy én ezt nem érthetem. Hát persze, hogy nem értem ha nem magyarázza el senki, de inkább nem kezdtem neki egy vitának.
Közben befutott a szóban forgó személy, így még egy okom volt arra, hogy befogjam a számat. A srác nemes egyszerűséggel levette a pólót, és a csupasz felsőtestére visszavette a pulóvert. Nem cipzározta be, hát minek az, had csodálja mindenki azt a bazi nagy szárnyas koponyát a mellkasán, és a hasfalán tekergőző szögesdrótot. A kezeit zsebre dugta, és várakozóan nézett le a másik fiúra, és az biccentett az erdő belseje felé.
 - Jó. - sóhajtott fel végül az ezüsthajú, és feltápászkodott. - Jössz? - kérdezte tőlem, a kezét nyújtva, hogy felsegítsen. Nem tudtam pontosan hova akarnak menni, hisz a környéken csak fák meg sziklák voltak. Esetleg még egy patak, ha jól halottam a vízcsobogást, de semmi más. Csak némán bólintottam, és hagytam, hogy felhúzzon. Követtem őket egy elég termetes fához. Jó messzire sétáltunk a többiektől, de ha hegyezte az ember a fülét, azért még hallhatta a nyüzsgést. Megkerültük a fát, és azok ketten leültek a tövébe. Én csak álltam felettük, és várakozóan néztem, hátha magyarázatot kapok arra, hogy miért is jöttünk el. Választ természetesen nem kaptam. Lysander a fejét hátra döntve kémlelte a lombkoronát. Castiel viszont a zsebében kotorászott. Elővett egy cigis dobozt, és egy öngyújtót.
 - Apucitól csórtad? - kérdeztem flegmán, és én is leültem. Mindketten felszisszentek, de amúgy csendben ücsörögtünk. Gondlom kényes pontra tapintottam, így inkább jegeltem magam, és nem szólogattam be. A srác három szálat szívott el, szépen nyugisan, mikor kétszer is megütötték a gongot, jelezvén, hogy menjünk enni. Elég lapos lett a hangulat, így gondoltam ott hagyom őket, jól meg vannak nélkülem is.
Paprikás krumpli adtak, jó kis tábori kaja. Volt egy olyan érzésem, hogy sokszor fogok ilyet enni a hét folyamán, de nem bántam mer szerettem, és az Édesanyám ritkán főz ilyesmit. Miután megszereztem az én adagomat, a felállított sörpadok között mászkálva kerestem az ideiglenes lakótársamat, akit Viola és Iris oldalán találtam meg. Boldogan csatlakoztam a csevegésükbe, amik központjában a szerelmi életük állt.
Nekem nem igen volt tapasztalatom, túlságosan lefoglalt a második életem. Necces volt az éjszakákat utazással, és graffitizéssel tölteni, miközben a tanulmányi eredményeimet is szinten kellett tartanom a szociális életemmel együtt, hogy senki ne fogjon gyanút, hogy én "rongálok" össze mindent, így az alvás szinte teljesen ki lehetett húzni az életemből eleinte. Azt hittem belepusztulok a fáradtságba, és a zsebpénzem is eléggé megcsappant a vonat- és buszjegyek miatt. De aztán ahogy telt az időt, egyre jobban beleszoktam, és helyre raktam az időbeosztásomat. Korán lefeküdtem aludni, és pár óra múlva keltem fel. Csak a közeli helyeket céloztam meg, így a vonatozás teljesen mellőzve lett. Csak párórát töltöttem festéssel, és utaztam is haza, hogy legyen időm aludni. De így volt amikor heteket dolgoztam egy-egy művön. Nem hiszem, hogy csodálkozni lehetne a tényen, hogy a paranoia akkor költözött be az életembe. Féltem visszatérni a félkész műveimhez, mert mi van ha valaki vár rám ott? Ha elkap a rendőrség nekem végem. A nevem ismert lett, habár számtalan elnevezést kaptam. Főként Királynőként, és Macskaként emlegettek a maszkom miatt. Tetszettek a nevek, és eléggé virult a képem a büszkeségtől, amikor hallottam, hogy rólam beszélnek az emberek, igaz, senki se tudta hogy a "Királynő" egy tizenéves kislány, aki nem mellesleg mellettük sétál el. Nem sokára csináltam is egy instagram profilt @thestreetqueen néven, ahová képeket töltöttem fel főként a műveimről, habár pár cicamaszkos selfiet is kiraktam, informálva az egyre növekvő rajongó táboromat.
De ahogy hallottam, a többieknek sincs annyira tapasztalata. Tetszeni tetszett már nekik valaki, de semmi különös. Aztán szóba kerültek az osztálytársak, de végül megegyeztünk abban, hogy majd este megbeszéljük ezeket, hisz nem akartunk fültanukat.
Ebéd után is szabad foglalkozás volt nekünk, had ismerkedjünk még. A többi osztály elég ellenszenves tekintettel nézett ránk, hisz nekik programjuk volt, amihez láthatóan semmi kedvük nem volt. Mi összeszedtük még Melodyt, így teljes volt a csapatunk - a plázababákat nagyon egyikünk se akarta a köreinkben tudni - és leültünk egy fa alá beszélgetni. A barna hajú lány eleinte eléggé hallgatag volt, de aztán hamar feloldódott. Habár nem igazán egyezett mindenkinek az érdeklődési köre, sztorizgatással jól elütöttük az időt, és sokat nevettünk. Láttam Lysandert, és Castielt újra az erdőbe vonulni. Mosolyogva odaintettem nekik, amit az ezüsthajú viszonzott, de a vörös csak forgatta a szemeit.
Hát, van egy olyan érzésem, hogy esemény dús hét elé nézünk.

Prológus

Mi lenne, ha a világ alternatív lenne? Ha az lenne a normális, és a megszokott, hogy mindenki - kortól függetlenül - tele van varrva tetoválásokkal, extrém hajszínekkel, és piercingekkel van megáldva? Minden ugyan olyan maradna, csak a csomagolás változna.

Nos, ebben a történetben ezt szeretném bemutatni, egy fanfiction keretében, ami - minő meglepetés - a Csábításból Jeles játék alapján íródik, kisebb (de inkább nagyobb) átírásokkal.

A történetünk főszereplője a 15 éves Drackiria, aki most kezdi a középiskolát. Fiatal kora ellenére hatalmas hírnévre tett szert. Rengeteg néven illetik, mint például "A Grafitti Királynője" "Utcai Hercegnő" "Az éjszaka macskája", de ezen kívül még számtalan megnevezése van. Éjszakánként maszkot húz a fejére - olykor kendőt, de legtöbbször egy egész fejet beborító fekete macska maszkot - és a festékszóróival járja a környéket, és semmit nem kímélve mindenhol ott hagyja a nyomát egy-egy rajz keretében. Habár az extrém külső a normál, de az ilyesmi még mindig rongálásnak minősül. Rengeteg rajongója van, főként a saját korosztályából. Az új iskolájában mindenki ismeri a grafitti művészt, amiből 'hősnőknek' lesz egy két problémája. De az éjszakában felüti a fejét egy újabb páros, akik próbálják a Királynőt lelökni a trónjáról, és megszüntetni az egyeduralmát. Mindkét fél dalolva alkot, így hangot adva a művészetének. De valahonnan ismerősek egymásnak...

Vajon ki nyeri meg az utcákért vívott háborút?
Valaki fényt derít a 'Királynő' kilétére?
Ki lehet az a két ellenfél a maszk mögött?

Ebből a történetből ez kiderül...